Mezei Sándor: Mit jelent ez a kérdés? Az életemről meséljek az alkohol kapcsán? Hogyha ez a kérdés, akkor most hirtelen az jut eszembe, hogy egész életemben arra készültem hogy alkoholista legyek. Az egész életem arról szól ... az egész fejlődésem, látszólagos fejlődésem arról szól, hogy alkoholista legyek. Úgyhogy most egy évvel a drogterápiás otthon után azt mondom, hogy fontos nekem rögzíteni azt, hogy én első sorban alkoholista vagyok. Mostmár nem félek annyira ettől a szótól. Számomra egy nagyon fontos helyzetkép az, hogy alkoholista vagyok. Élhetnék hacsak meg nem haltam volna ... vagy hacsak bele nem halnék az alkoholizmusba, szerintem élnék továbbra is ugyanúgy ahogy éltem 20-30 évig mert az én alkoholizmusom látszolag sikertörténet. Mindig felfelé buktam és nem lefelé, nem a sáncban kötöttem ki hanem mindig egy új lehetőség, egy új pálya, egy új munkahely nyilott számomra. Mindig továbbvitt és amikor konfliktus vagy kudarc helyzeteim voltak, akkor kiléptem belőle és rövid bukás vagy elesettség után egy új helyzetbe kerültem. Ezt én a földi életemben megélhettem volna, úgy gondolom egészen halálomig. Az történt, hogy lelkileg nagyon elegedetlenné váltam azzal, hogy mi történik velem. Nem értettem meg, hogy miért kell annyit igyak amig elájulok, amig nem tudom azt, hogy mi lesz velem. Én sem értettem és senki nem értette, hogy miért történik. Ez egy látszólag egészséges, sikeres szemi jel mint amilyen én vagyok. A kérdes az volt, hogy mit lehet tenni?! Senki nem tudta megmondani, sem én sem a környezetem, hogy mit lehet tenni. Mi a megoldás? Illetve ... az első válasz az volt, hogy nem inni, befejezni az alkohol fogyasztását, de ez már nem ment hiszen akkor az lett a diagnózis, hogy én alkoholfüggő vagyok. Nem tudok már nemet mondani. Akarattal nem megy. Nem feltétlenul tudatosan … Érti amit mondok?
E.V.: Érteni értem csak nem tudok jól beszélni magyarul. Ha nem értem akkor kérdezem.
M.S.: OK. Nem feltétlenül tudatosan elkezdtem keresni a választ erre, de nyilván közben ittam. A válaszkeresés az annyiban volt válaszkeresés, hogy feltettem magamnak a kérdést, de nem mozdultam semerre. Aztán amikor elkezdődött ez az elmozdulás, az arról szólt, hogy egy-két alkalommal voltam pszihiatrián, zárt osztályon, mert már nagyon rosszul voltam a sok alkohol fogyasztástól. A gyógyszeres kezelés nem bizonyult megoldásnak mert bizonyos kivülről jövő rendellenességeket tompított, de nem volt megoldás. Tehát, lelkileg ugyanaz az ember, fejlődési személyiségem nem változott. A lelki fejlődésem szempontjából nem változtam. Tulajdonképpen az történt, hogy hosszabb ideig absztinens voltam, de a gondolkodás módomon, a magamról és a világról alkotott véleményemen semmit sem változtatott. Érdekes módon éppen az egyik pszihiáter azt javasolta nekem, hogy nem pszihiátriai kezelésre lenne szükségem hanem egy másik féle megoldásra (hogy van egy ilyen helyzet). Magyarózd nevű településen van. Nem tudta megmondani, hogy pontosan mi történik. Nagyon haragudtam rá. Egy orvos javasól valamit, de ő sem tudja, hogy mit jelent. Közben a szűk családom utánna nézett és kiderült, hogy ez egy drogterápiás otthon. Elmentem oda, szintén segítséggel mert már nagyon lerobbant állapotban voltam. Nehezen jártam, nehezen gondolkodtam. A halálhoz sokkal közelebb álltam mint az élethez. Lelkileg és fizikailag is. A történet arról szólt, hogy beindult egy lelki fejlődés, a falcs önközpontú viselkedés módjaimat, a számomra alkalmatlan gondolkodás módott le tudtam vetközni. Segített a drogterápiás otthon, hogy elinduljak abba a lelki fejlődésbe amit 16-20 éves koromban abbamaradt. Úgy gondolom, arról szól az én történetem, hogy amikor elkezdtem inni, lelki fejlődésem leállt majd egy idő után visszaesett, vagyis nem fejlődtem hanem az alokhol romboló hatással volt rám. Elszigetelődtem és amikor profivá vállt az alkoholizmusom akkor ugyanúgy eszközeim is profivá válltak. Mind jobb és jobb színész voltam az élet szinpadán, hogy el tudjam takarni azt, hogy én egy segítségre szoruló lelkileg fejletlen kisgyermek vagyok. Ehhez nekem olyan eszközökre volt szükségem mint az állarc viselése, hogy manipuláljam a környezetemet és azt, hogy kéztessem és képezzem magam arra, hogy minnél jobb státusaim legyenek. Gondolok arra, hogy szállodaigazgató voltam, vagy közéleti szerepeket töltöttem be, önkormányzati képviselő voltam. Ezeket a szerepeket én megéltem mint ember is, de nagyon jó eszközök voltak, hogy a hiúságomat, a vágyaimat, a kétkedéseimet és a meg nem ismert önmagamat takarjam vele. Felülről nézhettem rá azokra akik jelezték nekem, hogy baj van. Felülről nézhettem rá azokra akik jelezték nekem, hogy társaim szeretnének lenni a problémáimban. Akkor tudtam hárítani. Nincs időm, el vagyok foglalva. Ha munkatársaim vagy barátaim voltak, akkor jeleztem nekik, hogy nem vagyunk abban a helyzetben, hogy erről beszéljünk. Én adhatok tanácsot, de ti nem. Leegyszerüsítve, körülbelül ennyi. Arról szól ma az életem, hogy nem elvárásoknak élek és nem vágyaimnak, hanem tudatosan és a mindennapok gondjaival együtt beteljesűlve élem napjaimat. A beteljesűlés alatt azt értem, hogy megérzem és megfogom azt, hogy mikor vagyok alázatos. Megérzem és megfogom azt, hogy mikor készülök arra, hogy hazudjak. Megérzem és megfogom azt, hogy mikor készülök arra, hogy manipuláljam azt akivel beszélek. Ez sokszor nagyon nehéz feladatnak tűnik mert tulajdonképpen arról szól, hogy folyamatosan figyeljek önmagamra. Ez lehetetlen, ennyire tudatosan élni. Ezért volt jó, hogy én egy keresztény közösségbe kerültem mert nekem segít abban, hogy kivetítsem mindezt afelé amit a felfogásom szerinti Istennel gondolok. Segít nekem abban, hogy lássam azt, nem leszek soha tökéletes, lássam azt, hogy mennyire vagyok bűnös ember. Én ezt nem értettem ... ezt a bűnt, mert mindig mondták nekem, hogy bűnösök vagyunk, bűnösök vagyunk. Azt mondtam keresztény barátaimnak, hogy olyan hülyék vagytok. Hogy lehet állandóan ostorozni magatokat azzal, hogy bűnösök vagytok? De ... látom azt, hogy milyen hibaszázalékkal müködő ember vagyok és igazán sohasem fogok tudni tökéletes lenni, Isten lenni, hanem ember vagyok, de igyekszem a legjobban, a legszebben a saját értékrendjeim szerint felelőséggel élni.
E.V.: És most mit csinál? Mit dolgozik?
M.S.: Amiután kijöttem a terápiás otthonból, egy lovardában dolgoztam. Lovász voltam. Lovakkal foglalkoztam, de nem lovagoltam, hanem előkészítettem a lovakat és az istállót. Verseny lovakkal foglalkoztam. Utánna pedig rövid ideig egy szeméttelepen dolgoztam. Tettük környezetbaráttá a talajt. Ez nagyon érdekes munka volt számomra. Most pedig úgy néz ki, megbeszélések folynak, hogy visszakerüljek munkatársnak ahhoz az alapítványhoz ahol páciens voltam.
E.V.: Ha tudnál segíteni Sándor. Nagyon szépen kifejezted magad. Nekem jó lenne ha biznál bennem és mondanál példákat vagy történeteket. Mondtad, hogy hazudtál! Például, hogy? Miért hitted, hogy manipulálni vagy hazudni kell? Más emberek nem voltak érdekesek neked? Nem értem.
M.S.: Én sem.
E.V.: Nem voltak kedvesek az emberek veled?
M.S.: Úgy éreztem, hogy ezek a törvények és szabályok vannak, hogy mindenki így müködik valójában csak nem mondja meg. Játszmák vannak, hazudunk egymásnak, tesszük a szépet. Mindig amikor őszinte voltam vagy mindig amikor beleütköztem abba, hogy nem volt azonos véleményem másokkal akkor úgy éreztem, hogy a visszautasítás az... [E.V. telefon]
E.V.: Szerinted az emberek őszintén bánnak egymással?
M.S.: Igen. A hatások lelkileg hatottak rám. Úgy éreztem, hogy tulságosan kemények, tulságosan megbántanak. Nem tudtam, hogy mit kell csinálnom. Hogy kell viselkednem. Ki kell védjem ezeket a konfliktus helyzeteket? Fogalmam sem volt, hogy mit tudok tenni, hogy mit kell csinálni. Úgy érzem, hogy 20 éves koromban kikerültem egy olyan lelki és szülői védőbura alól, hogy úgy néztem ki, hogy egy 20 éves életképes pasas vagyok, de fogalmam sem volt, hogy kell élni. Hogy kell megszerezni azt, hogy: elfogadás, munkahely, kapcsolat. Fogalmam sem volt, hogy mit kell csinálni. Elkezdtem úgy működni mintha. Úgy kezdtem el viselkedni és gondolkozni mint a többi emberek. Nyilván, hogy nem lehet tudni, hogy az emberek hogy gondolkodnak, hanem én egy sémát, egy formát alakítottam ki magamnak. Elképzeltem, hogy ez jó és igy elkezdtem pontosan úgy müködni mintha természetesen tettem volna mindezt és ez normális. Nem volt normális mert mindent erőből csináltam és nagyon elfárasztott az évek során ez az álarc, ez a természetesnek és nyugodtnak tűnő viselkedés. Teljesen kifárasztott. Annyira kifárasztott, hogy már nem tudtam ki vagyok. Azt sem tudtam, hogy miért csinálom, főleg amikor elkezdtem inni és hatással volt rám az alkohol. Akkor teljesen összezavarodtam. Már úgy kezdtem el működni, hogy ittam egy hétig elbújva valahol és utánna visszamentem a munkahelyemre és ugyanúgy működtem mintha misem történt volna. Abban segitett ez a drogterápiás otthon, hogy felmértem melyek a problémáim, felállítottam egy rangsort, priorításokat és mint egy számítógépnél töröltük azokat az képeket, önképeket és érzéseket amelyek ott felhalmozódtak. Egymásra tevődtek és terheltek. Az emberek miatt gondoltam én, hogy ebbe a problémába kerültem, most ugyanúgy az emberek segítségével sikerült magamra találnom, vagyis kialakitanom egy egészséges önképet magamról, hogy ki vagyok. Ezt nevezik csoportterápiának.
E.V.: Ez nagyon érdekes. Olyan intelektuális tudsz lenni. Nekem az lenne ha probálnál mondani nekem valami specifikusat. Például: volt olyan történet kamasz korodból amikor nem tudtál saját véleményt mondani? Értsem meg jobban.
M.S.: Engem sokszor megsértettek életemben.
E.V.: Egy alkalmat mondjál, hogy értsem meg.
M.S.: Irt egyszer valaki névtelenül egy levelet ...
E.V.: Milyen helyzetben volt? Főnököd írta?
M.S.: Iskolás voltam. Irtak nekem egy levelet amelyben azt írták le, hogy nem vagyok ember hanem szüleim miatt vagyok aki vagyok. A szüleim befolyásos emberek voltak. Annak idején a közösségben tevékenykedtek. Nagyapám iskolaigazgató volt. Apám pedig egy közkedvelt kerületi állatorvos.
E.V.: Ez hol volt? Kolozsváron?
M.S.: Fehérmegyében.
E.V.: Más városban?
M.S.: Másik szomszédos megyében, egy városban. Nagyon megbántott engem ez a levél.
E.V.: Miért irta azt a levelet neked? Valami tevékenység miatt?
M.S.: Én 30 évig nem tudtam, hogy miért kellett irni ezt a levelet. Nekem elmondták, hogy miért, de nem hatolt be a lelkembe, hogy megértsem nem kell rajta bánkodnom. Annyira magamra vettem, hogy évekig probléma volt, hogy engem megbántottak és megaláztak. Nem tudtam elmondani senkinek mert mindenki azt mondta: hagyjad! Ez csak egy hülye levél. Lehet nem is neked szól hanem nagyapádnak vagy édesapádnak. Nem tudtam elhagyni hanem én befogadtam ezt az érzést és azt láttam, hogy ez az érzés bennem van évekig. Nem tudom megoldani, hogy ne legyen többet ez az érzés. Hasonló ilyen történetek voltak az életemben amikkel nem tudtam mit kezdeni. Fájtak és úgy éreztem, hogy nem vagyok jó. Nem vagyok jó társ, sem egyetemista, nincs meg az a kompetenciám, hogy én a mindennapokat meg tudjam élni. Én egy értéktelen ember vagyok, egy rebut. Arra gondoltam, nem jó az, hogy én igy élem meg mert akkor ez nekem nagyon fáj, de nem tudtam mit kezdeni vele. Közben teltek a napok, hetek, hónapok és ahogy láttam, hogy valaki a barátaim közül vagy az egyetemen tanár minősít vagy megbánt vagy azt mondja, hogy: Te azért nem vagy jó egyetemista mert a pénzeden jöttél ide és nem azért mert képes vagy rá ... Egy ilyen minősítés engem leterített, kikészített és nem tudtam mit kezdeni vele. Túlérzékenységem valószinüleg befolyásolta azt, hogy ezeket a feszültségeket levezessem. Az alkohol volt a legelérhetőbb, a bor és a sör. Aproságokon múlik, de ha az apróságokat nem tudom jól helyretenni akkor olyan mint a Tetrisz cimű játék. Jönnek a kockák és ha tudom kezelni az érzelmi billentyűt akkor helyre tudom tenni ahogy jönnek le a különböző formájú kockák, ha nem akkor mint gyorsabb és gyorsabb lesz és egymásra rakódik. Ez csak egy példája annak, hogy miért lettem alkoholista. A legfontosabb talán az, hogy egy tulszeretett, tulérzékeny emberré váltam és hirtelen kaptam ezeket az elvárásokat a társadalomban, hogy jó egyetemista legyek ...
E.V.: Érdekelt az egyetem egyáltalán?
M.S.: Érdekes kérdés mert úgy tünt, hogy érdekel. Én nem tudtam, hogy engem mi érdekel.
E.V.: Mit tanultál?
M.S.: Pesten tanultam az Eötvös Lóránd tudományi egyetemen történelmet. Nem tudtam, hogy valóban érdekel. Engem oda elküldtek.
E.V.: Ki küldött el?
M.S.: A nagyapám, egy nagyon szigorú ember.
E.V.: És elmentél?
M.S.: Elmentem.
E.V.: Egyetemista akartál lenni.
M.S.: Azt mondták: nem vagy ember hogyha nem vagy valaki.
E.V.: Ahhoz, hogy legyél valaki, kell diplóma.
M.S.: Ahhoz, hogy legyek valaki, kell diplóma. Bennem ez mint egy erős alapigazság rögzült. Ezért egész életemben mindig kéztetést éreztem, hogy legyek valaki. Lásd, önkormányzati képviselő, szállodigazgató. Belül nagyon üres voltam. A terápiás otthon ezt az ürességet töltötte meg azzal, hogy konkrétan segített abban, hogy most az élethez, 40 éves koromban, milyen kompetenciák, képességek, eszközök kellenek ahhoz, hogy tudjak élni. Ez nem egy szék és asztal ... Kompetencia alatt értem azt, hogy motiváltság, hogy ki tudjam mondani érzéseimet, vagyis kommunikáció kézség. Ezt egy otthonban a csoportterápia keretén belül ki lehet fejleszteni ha komolyan foglalkozom magammal. Ha elismerem azt, hogy gondom van, melyek a problémáim és utánna pedig fel tudok állítani egy értékrendet, hogy hogy dolgozzak.
E.V.: Éltem, de nem beszélek tökéletesen magyarul mert nálunk román faluban éltünk. Szülöm agrár mérnök volt és román faluba helyeztek. Úgyhogy a bátyam jött az iskolából, hogy „ungur bungur, cu ţeapa în cur” és nem beszéltünk magyarul csak románul. Édesanyám nagyon félt. Amikor kimentem Magyarországra egy nénike azt mondta nekem ... kollégiumban voltam ... hogy mit gondolok? Jövök a magyartól ellopni állását? Jöttem hogy egyetemista legyek. Amerikanisztika szakos voltam. Nagyon fájt ez. Magyar akartam én is lenni és szeretek igazi magyar lenni, de nem fogadtak el. Gondolom, neked is volt ez az érzésed, hogy nem vagy elég jó. Sohasem gondoltad, hogy ezek az emberek a hibások és nem te? Annyira rombolt volt a büszkeséged? Nem tudom elképzelni, hogy annyira ne segitettek volna a szülök, hogy büszke legyél.
M.S.: A szülök mindent segitettek. Pontosan ez a gond. A szüleim minden akadályt gyermekkoromban elgőrbítettek előlem. Semmiért nem kellett megkűzdjek, hogy az önértékelésem kemény legyen, erős legyek, hogy megérezzem a sikerélményét annak. Egy nagy embernek voltam az ugyanolyan neve és ezért engem nagyon szerettek vagy nagyon utáltak. Ezért veszítettem az önértékelésemből mert soha nem tudtam, hogy a nagy ember Mezei Sándort szeretik vagy engem, Mezei Sándort szeretnek. Mindig kételyeim voltak. Mivel hiányzott egy egészséges önértékelésem nagyon hamar sikerült lerombolnom azt a keveset is amikor hatások értek. Mondtad azt, hogy éltél Pesten és hogy élted meg. Engem sokáig lerománoztak. Azonkivül mondták azt is, hogy kém vagyok ... ezt a 90-es évek elején. Nem az volt a lényeg hanem az, hogy minősitettek és nem birtam ezeket a minősitéseket. Zavartak, fenyegetettségnek éltem meg és összeomlottam. Ezt kivülről nem mutattam, de szépen kiléptem a helyzetből. Otthagytam az egyetemet, a munkámat, mindig elkezdtem menekülni, defenzivába vonulni amikor ilyen konfliktus helyzetek értek.
E.V.: Nem szidtad őket és káromkodtál, hanem gondolom mindig udvarias, úriember voltál, de azért menekültél.
M.S.: Késöbb amikor politikai karrierem volt akkor nyilván...
E.V.: Az is Magyarországon volt?
M.S.: Ez már itt. Nyilván, hogy akkor szidtuk egymást. Én egy kemény vitázó partner voltam, de otthon összeomlottam. Otthon elsírattam ezt a nyilt és kemény konfruntációt. Nem azt láttam, hogy egy értéktelen rendszerben vagyok ahonnan nekem ki kellene lépni azért mert nekem nem jó, hanem úgy éreztem, hogy elveszítettem a csatát, a háborút. Nem nekem adnak igazat. Le kell győzzem a másikat. Nem éltem meg természetesen azt a helyzetet. Azonkivül mint mondtam, nagyon fájt.
E.V.: Mondjál példát olyan csatáról. Választás alkalmával kellett vitatkozni? Konkrétan.
M.S.: Egy szenátornak voltam munkatársa. Úgy itéltem meg, hogy ez a szenátor annak ellenére, hogy ez én közösségemhez tartozik, például, hogy magyar, nem jó szenátor. Azt vettem észre, hogy magamban bizonyítékokat gyűjtök, hogy elmondjam azoknak akik befolyásolhatják, hogy ez az ember szenátor legyen a továbbiakban vagy nem, hogy bizonyitsam, jó lenne másképpen csinálni dolgokat. Elmondtam neki, hogy ó rossz szenátor. Azt válaszolta, hogy ne felejtsem el, azért lettem munkatársa mert ő nagyapámnak egy jó ismerőse volt és a közösségben ez a név jól hangzik, mármint az én nevem. Azonkivül én egy alárendelt vagyok. Én akkor is úgy gondoltam, hogy nem arra való, hogy szenátor legyen. Nem mondom, hogy ez a leghelyesebb kommunikáció amit én csináltam ...
E.V.: Mégis jobb mint a budapesten való kommunikáció.
M.S.: Viszont az a retorzió, az a megnyilvánulás a rendszeren belül amit munkatársaim, csapattársaim elindítottak velem szemben, az nagyon kemény volt. Nagyon kemény volt. Arra kértek fel, hogy mondjak le és nem a szenátor, de nem mondtam le. Végül egy belső harcá vállt az egész csoportműködés. Megint úgy éreztem, hogy én vagyok az értéktelen mert 20 másik ember azt mondja, hogy nem vagyok jó. Nem birtam valójában elviselni. Ezt a csatát aztán megnyertem mert úgy alakultak a dolgok, hogy bennt maradhattam és a választások során továbbmentem ezen a hierarhián, de lelkileg összeomlottam.
E.V.: A szenátor végül az lett ami akart?
M.S.: Nem lett szenátor.
E.V.: Az nem jelentette azt, hogy igazad van.
M.S.: Akkor már nem, mert akkor a serülés, a sok konfliktus helyzet már nagyon megviselt és megbántott. Nagyon sérült emberként kerültem ki ebből az általam megnyert csatából. Nagyon meg voltam sérűlve. Persze sohasem tudtam, hogy jó-e az az út amin én vagyok. Egy teljesen Istentelen, teljesen ateista világnézetet valló ember voltam. Nem voltak erkölcsi támpontjaim.
E.V.: Miért vállaltad a politikai karriert? Megmutatni, hogy fontos.
M.S.: Nekem nagyon tetszett. Mindig helyzetbe kerültem. Mindig olyan volt az életem, hogy szines volt és közösségekbe mozogtam. Mindig kértek rá, hogy akkor ha jól fejezzem ki magam és egy értékrend van ott akkor én ezt valamilyen formában közvetítsem vagy éppen képviseljem. Az életem folyamán bele kerültem ilyen helyzetekbe, de az is igaz amit te mondasz, hogy úgy láttam, hogy a legjobb szintér nekem mert ott viselik szabadon és a legnyitottabban az állarcokat. Ott szabad, lehet, ott kell ezeket az állarcokat viselni. Nekem ez nagyon tetszett. Maga a hatalom elérésével járó feszültség is tetszett. Ez az izgalom ami mind arról szólt, hogy hogyan kapjam meg a státust, vagy hogyan érjem el a célomat. Hasonló izgalommal járt mint az ivászat.
E.V.: Tényleg?
M.S.: Igen.
E.V.: Mi az izgalom abban amikor iszol?
M.S.: Mi az izgalom benne?
E.V.: Mert Horváth úr azt is mondta, hogy van egy mondás. „Miért iszol: örömömben, bánatomban, csak!”
M.S.: Az volt a legizgalmasabb, hogy elkerüljek egy olyan biztonságos helyre ami nekem azt a két-három üveg bor adta meg. Addig ittam amig úgy éreztem, hogy érzelmileg olyan biztonságos helybe vagyok ahol senki nem bánthat meg mert a gondolatok már nem jöttek. Nem kellett az érzéseket kezeljem. Nem kellett válaszoljak a belülről jövő kérdésekre hanem megittam ezt a három üveg bort és ez egy nagyon jó, kellemes, biztonságos állapotot sugalt.
E.V.: Hogy történt? Társaságban?
M.S.: Soha. Ahhoz, hogy én ezt megérezzem, mindig el kellett mennem, hogy teljesen izolálva, egyedül legyek. Akkor úgy éreztem, hogy ez a helyzet egy tökéletes biztonságot nyújt.
E.V.: Négy üveg bor?
M.S.: Igen.
E.V.: Ezután mit csinált?
M.S.: Négy üveg után még kellett, mert a dependencia arról szól, hogy sohasem elég. Először kezdtem 2-3 pohárral, utánna 5-6 pohárral, utánna vegyitettem sörrel, utánna azt mondtam, hogy ha már mérgezem magam, ha már drogozok akkor csak jó dolgokat fogok inni. Kezdtem egy fél üveggel majd egy üveggel, két üveggel, négy üveggel ...
E.V.: Főleg mit?
M.S.: Főleg bort.
E.V.: Akármilyen bort? Nagyon finom bort? Volt egy kedvenced?
M.S.: Nagyon finom bort. Volt egy kedvencem. Több kedvencem volt. Ennek az élettörténetemnek a pikantériája, hogy én borász is voltam néhány évig. Ez a munka is nagyon jó volt, hogy én látszólag is borivó lehessek hiszen borkostolással, borminősitéssel foglalkoztam, borkostolói tevékenységem volt. Borházam volt. Szépen körbe tudtam venni magam a biztonság eszközeivel, a borral. Nyilván sohasem hoztam nyilvánosságra, hogy iszom mert akkor nem lehetnék borkostoló, nem lehetnék borász. Ellentmondana az etikai kódexel és ezt én titokban csináltam a háttérben.
E.V.: Miközben sikeres voltál a borászattal?
M.S.: Úgy élem meg, hogy sikeres voltam mert mindig kerestek. Volt kereset arra amit mutatok vagy eladok. Azért is lettem utolsó munkahelyemen szállódaigazgató. Azért is lehettem mert arra kértek, hogy ezt a borkostolói tevékenységet is ebben a szállódában ellássam. Ez egy számomra sikeres feladat volt hiszen valamivel több mint 1.000 dolláros fizetésem volt és egy szép, öt csillagos szállodában voltam manager.
E.V.: Ez Romániában volt?
M.S.: Persze. Másik megyében.
E.V.: Nem jutott eszébe, hogy az egész (szomélié) borkostolói szakember társadalom ilyen? Lehet, hogy nem vagy egyedüli?
M.S.: Egyszer egy szomélié társaságban elmondtam ezt és lehülyéztek. Azt mondták, hogy nem vagyok normális.
Hogy gondolod, hogy mi alkoholisták vagyunk? Ez nem igaz.
Mondom, oké. Probáljuk meg: ne igyatok három hétig!
Hát az nem lehet. Nekünk ez a mesterségünk, hogy igyunk.
Azt mondtam, hogy az a mesterségünk, hogy kostoljunk, nem az, hogy igyunk.
Azt mondták: az erdélyi szomélié az mindig megissza a bort, mert ő férfi, mert ő büszke a borára, mert magyar.
Azt mondtam: nahát. Ettől vagyunk szoméliék, férfiak, ettől vagyunk magyarok. Ez milyen értékrend?
Hát Sándor ... te valamit nem mondasz jól, nem csinálsz jól.
E.V.: Nagyon aranyos az egész. Mondtad nekik, hogy te egyedül iszol? Probáltad, hogy lasd milyen a helyzet?
M.S.: Próbáltam keresni támpontokat, válaszokat. Felvetettem többek között, hogy alkoholisták vagyunk-e? Nem tudtam, hogy mi az alkoholizmus meghatározása. Kell-e definiálni? Én kell, más kell? Együtt tudjuk-e a választ megkapni? Mondták, hogy ... nem, nem ... szó sincs ról, hülye vagy?
Mondtam: OK.
E.V.: Azt nem értem, hogy ... fizikailag nem értem a lezajlását. Ma neked kellett 4 üveg bor, de nem minden napon. Egy hétig eltünök, nem vakációzok, nincsen botrány. Hogyha elmentél, mondtad nekik, hogy hova mész? Eltüntél és kerestek?
M.S.: A végén már úgy volt, hogy eltüntem és kerestek. Teljesen meg voltak döbbenve, hogy én három hétig tökéletesen működöm. Naponta 20 órát dolgozom. Angolul válaszolok az angol vendégnek, németül a németnek, románul pedig a románnak. Megkapom a kommunikációt, kedvesek és a végén azt mondják: „nem 50 eurót adunk neked hanem 70 eurót, mert profi vagy”. Visszajeleztek, hogy jól csinálom. Rendesen elvégeztem a munkámat, maximalista voltam. Dolgoztam és dolgoztam, de az érzelmeimmel nem foglalkoztam, hogy bennem mi van hanem mint egy gép dolgoztam.
E.V.: Úgy tűnik.
M.S.: Igen. Egyszer azt mondtam, hogy most lemegyek a pincébe és hátradőlök. Megkerestem a legfinomabb bort és megnyallintottam, de mivel úgy láttam, hogy mindig az van, hogy nem tudok megállni mikor elkezdek inni egyedül, hogy most nem lesz baj mert most nagyon eldöntöttem, nem iszok. Lenyeltem ezt a kortyot és utánna úgy gondoltam, hogyha már lenyeltem megiszok még egy pohárral mert nem lesz semmi baj. Végülis megérdemlem. Megittam a pohár bort és azt mondtam: még eggyel megiszom, hogy kicsit ez a fáradtság, stressz kicsit oldodjon. Nem oldódott 5 pohár után sem. A tízedik pohárnál kezdtem mérges lenni erre is arra is: csak én dolgozom, sokat dolgozom, nem értenek meg, hogy azt mondta főnököm, hogy ezt igy kellen azt meg úgy. Mindig megmondja nekem. Haragszik a feleségem mert nem vagyok a gyerekekkel. Annyi az elvárás és én mégis mindent jól csinálok. Pénzt hozok haza, jól működök ... Akkor még kellett igyak, hogy ezt a probblémát amire nem tudok választ kapni, oldjam a feszültséget. Akkor beállt a kontrolvesztés, ami arról szólt, hogy feljöttek bennem a negativ érzések. Kimentem a wc-re és emlékszem, hogy elment mellettem egy kutya amelybe tiszta erőmből belerugtam. Valaki megszólított ...
E.V.: Nem volt kóborkutya. A szállodában volt ...
M.S.: Valaki megszóllított, hogy miért rugtam bele a kutyába és azt már meg tudtam volna folytani, azt az embert. Mi az, hogy megszóllít engem? Azt csinálok amit akarok. Teljesen kontrolvesztés állt be. Apró dolgok értek és mind rosszabb és rosszabb volt. Mind ilyen apró hatások értek engem és mind negativként fogtam fel, hogy ellenem szól, hogy miattam történik. Beállt a kontrolvesztés ami arról szólt, hogy egyszer csak azon kaptam magam, hogy csomagolok és nekem most el kell vonúlni, hogy tudjam nyugodtan leinni magam mert ezt a feszültséget nem bírom.
Végülis a terápiás otthon arról szól, hogy igenis bírom ezt a feszültséget csakhogy én soha nem éltem át, hogy konfliktusnak van eleje, közepe és vége. Le lehet rendezni. Ezt a konfliktus végét soha nem éltem meg 40 éves koromig. Egy konfliktust le lehet zárni érzelmileg, le lehet zárni a másik emberrel. Vagy nem mondtam ki vagy elvonultam, tehát kiléptem belőle.
E.V.: A másik nem is tudta, hogy konfliktus helyzetben vagy vele ...
M.S.: Persze, hogy nem. Vagy mennyire megbántott. Láttam, hogy mennyire nem értik mert amikor visszamentem egy hét után és kértem még egy esélyt, megkaptam azt az esélyt. Sőt, nagyon őrültek, hogy visszajövök. Nem 1.000 hanem 1.100 dollár lett a fizetésem. Még én mondtam azt, hogy többet kérek ha azt akarjátok, hogy visszajöjjek hozzátok. Semmi alázat nem volt bennem annak ellenére ...
E.V.: Miért is legyen? Hát olyan sokat dolgoztál mind egy gép. Szerintem igazán stresszben voltál, igazad van csak az, hogy ittál.
M.S.: Az alázat engem megtart és az alázat ma nekem ...
E.V.: Alázat az micsoda? Modestie sau umilinţă?
M.S.: A kettőnek az összessége. Az alázatosság az azt jelenti, hogy ...
E.V.: Te umileşte cineva ... azt hogy mondod?
M.S.: Megalázás.
E.V.: Te nem arról beszélsz.
M.S.: Az alázat arról szól, tudom meddig mehetek el, hogy egy embert ne bántsak meg. Ha átléptem a határait, bocsánatot tudok kérni tőle. Azt hiszem, hogy ez az alázat.
E.V.: Ők is bántottak téged, de nem kértek bocsánatot tőled.
M.S.: Igen. Én ma tudom, hogy meddig tart az én történetem egy helyzteben és mettől kezdődik az övé. Ha ő átlépi a határaimat akkor csak annyit tehetek, hogy közlöm vele, hogy nem leszek partner ebben a történetben. Úgy gondolom, hogy te igazságtalan vagy, hogy megbántottál, de ezzel én már nemcsak megtaláltam az érzést hanem kifejeztem és átadtam. Megszabadultam. Kezelem az érzést, kimondom az érzéseimet. Nagyszerű dolog hiszen 40 évig nem tettem meg.
E.V.: Személyes kérdéseket kérdezek. Te mondod amikor nem akarsz válaszolni. Nem tudom elképzelni, hogy voltál szerelmes? El tudod képzelni, hogy házasodtál és nem vette észre a feleséged? Hogy volt ez?
M.S.: Úgy volt, hogy a szerelmet mindig összekevertem a szexel. A tisztelet érzését összekvertem a vágyammal. Egy nagy kavarodás volt. Csomó olyan kapcsolatom volt ahol a központi kommunikáció az ágyban végződött.
E.V.: A jó és a rossz...
M.S.: Nem tudtam különbségtételt tenni a szerelem, a másik ember iránti tisztelet és a vágyam között. Összemosódott nekem ez a kettő.
E.V.: Milyen fajta nőket találtál?
M.S.: Aki szép volt. Aki látványos volt. Akit befolyásolni tudtam és azt jelezte vissza amiután lefeküdtem vele, hogy: nyertél, te vagy felettem, férfi vagy. Nekem visszaigazolás kellett, hogy férfi vagyok. Tudat alatt lehet, hogy lelki visszaigazolást vágytam, de ez nem volt más egy tehnikai eljárásnál ami arról szólt, hogy hogyan vigyem ágyba, hogyan győzzem le a partenermet. A feleségem azért lett feleségem ... azért lehetett a feleségem, azért nem vette észre, hogy én ki vagyok mert ő is egy sérült ember. Ő is egy sérült családból származik ahol a férfikép az volt, hogy ... ő nem tudta, hogy a férfi csak úgy működik ahogy a 2-3 embert látta: a nagytatáját, édesapját és esetleg azt a másik férfit aki édesanyjának élettársa volt. Nem gondolta, hogy egy férfi másképpen is működhet. Azon kivül jó maszkot mutató ember voltam. Nagyon jól megjátszodtam, hogy nem egy sérült, hibákkal teli ember vagyok. Én tökéletes vagyok, jól működök, jól keresek. Négy hónap alatt hóditottam meg. Négy hónap alatt egy ismerkedésből lett házasság. Érthető?
E.V.: Nem. Amikor eltüntél inni akkor ő nem vette észre?
M.S.: Ő nem tudta, hogy én iszom.
E.V.: Hogy nem tudta?
M.S.: Mert nem együtt éltünk. A kapcsolatunk olyan volt, hogy én Fehérmegyében voltam és ő meg Kolozsmegyében. Ügyeltem arra, hogy ez a kapcsolat távkapcsolat legyen. Amikor összeházasodtunk a házasságunk távházasság volt. Én nem kerültem teljes közeli intimitásba vele hanem mindig megtartottam a látszatát annak, hogy azért kell távolságban éljünk mert nekem jó a munkahelyem, sok pénzt keresek és igy meg tudunk élni, gazdaságilag erőssé tudunk válni. Ő megbizhat bennem ...
E.V.: Miért nem jött ő oda?
M.S.: Őt kötötte a munkája. Egy nagyon jó munkahelye van mai napig is Kolozsváron és szereti a munkáját. Én pedig egy kisvárosban éltem amit ő nem szeretett. Akkor meggyőztem őt, hogyha neki jó a munkád és szereted Kolozsvárt, maradj itt én meg mardok ott.
E.V.: Mikor találkoztatok?
M.S.: Volt olyan, hogy naponta találkoztunk mert nekem meg volt rá a lehetőségem.
E.V.: Nem annyira messze innen?
M.S.: A távolság köztünk 75 km volt.
E.V.: Ott is aludtál?
M.S.: Igen, mindenhol aludtam.
E.V.: Amikor egy hét alatt olyan sokat ittál, olyankor hova mentél? Más szállodába?
M.S.: Igen, más szállodába, de legtöbbször kimentem szőlősbe, valahova ahol erdő van és víz van. Fontos volt, hogy egyedül legyek, hogy ne zavarjanak emberek.
E.V.: Volt ott egy kis házikod?
M.S.: Nem feltétlenül. Volt olyan, hogy elementem autóval. Napokig az autóban aludtam.
E.V.: Nem vette észre? Egy ideig.
M.S.: Egy ideig nem vette észre. Utánna persze kiderült.
E.V.: És akkor ...
M.S.: Akkor felvetődött a kérdés, hogy mi történik, de nyilván ő úgy gondolta, hogy ő értéktelen. Ő nem tudja nekem azt nyújtani, hogy igazi nő és asszony legyen hanem úgy gondolom azt hitte, hogy ami velem történik az azért van mert ő nem jó nő az ágyban, vagy nem tudja azt nyújtani amitől én józan maradjak. Arra gondolt, hogy akkor rám hárítja az egészet, hogy nekem vannak gondjaim és nem nekünk vannak gondjaink. Rámhárította az egészet és vádaskodott, szidott, kiabált és a végén pedig elvált.
E.V.: Akkor már voltak gyermekek?
M.S.: Igen.
E.V.: Hány?
M.S.: Egy lány.
E.V.: Ismerted a gyermekedet?
M.S.: Persze.
E.V.: Probáltad, hogy neki ne legyen ugyanaz az érzése ami neked volt?
M.S.: Vagyis?
E.V.: Úgy ahogy felnőttél. Mindig az az érzésed volt, hogy kell bizonyitsál. A kislányod nem olyan.
M.S.: Gyermekeimmel kicsi kóruk óta jó kapcsolatban vagyok. Ma ők a legjobb barátaim, a egy 12 éves lányom és 8 éves fiam. Ők az első emberkék a környezetemben. A legmélyebb kapcsolatom velük van és volt. Nagyon jól működtem kivéve addig amikor elvesztettem az önuralmam és akkor megütöttem őket, megrugtam őket. Egy reggel úgy felmérgesítettek ...
E.V.: Miért?
M.S.: Zajosak voltak és én aludni akartam mert fáradt voltam. Annyira feldühítettek, hogy a fiamat a falhoz vágtam és a lányomba meg belerugtam. Akkor láttam, hogy itt nagyon nagyon baj van, hogy én már nem tudom kontrolálni magamat.
E.V.: A feleség nem látta?
M.S.: Ő nem volt ott. Mi távol voltunk egymástól. Jellemző volt, hogy én a gyermekeimmel vagyok mert szerettem és szeretem gyermekeimet. Kicsi kóruk óta, a csecsemő gondozástól kezdve egészen az ovodába járásig én foglalkoztam velük, csak ez a foglalkozás annyiban nyilvánult meg, hogy amikor innom kellett akkor én azonnal kiléptem. Volt, hogy a kislányom az én gondozásomban volt és nem a feleségemébe. Nagyon jó apuka voltam, de viszont utánna rá kellett bizzam három napra a leánytestvéremre mert leittam magam. Három napig nem tudtam felelőséget válalni a gyermekemért, magamért sem, nemhogy a gyermekemért.
E.V.: Mikor történt amikor azt mondtad, hogy már nem tudtál járni sem?!
M.S.: Fizikailag nem tudtam. Idegi alapon ... idegeim teljesen lerobbantak a sok ivástól. Nem tudtam figyelni arra aki beszél. Elnéztem és aludtam, bóbiskoltam ... jött, hogy elaludjak. Nem értettem amit mondanak. Ki kellett fizessek egy számlát és nem a villanytelepre hanem a rendőrségre mentem. Tájékozódási problémáim voltak.
E.V.: Akkor már egyfolytában ittál?
M.S.: Akkor már igen. Ha nem is ittam már nem számitott mert teljesen leépültem.
E.V.: Hogy mentél orvoshoz? Miért éppen akkor?
M.S.: Azért mert nem tudtam felkelni az ágyból. Nem tudtam dolgozni. Elveszítettem a munkámat. Látták, hogy baj van. Meghíztam.
E.V.: Mennyire?
M.S.: 104 kiló voltam.
E.V.: Mennyi 104 kiló?
M.S.: Most igy ahogy látsz, 78 kiló vagyok. 40 kiló plusz volt rajtam.
E.V.: Jól ettél. Sokat ettél.
M.S.: Rendszertelenül ettem.
E.V.: Akkor hirtelen mi történt? Azon a napon? Jött valaki? A testvéred és vitt el orvoshoz? Hivtad a mentőket? Miért éppen akkor?
M.S.: Nem éppen akkor. Hajnalban megpróbáltam felakasztani magam.
E.V.: Az első alkalom volt vagy még próbáltad?
M.S.: Nem próbáltam. Nem sikerült ...
E.V.: ... mert túl súlyos voltál? Elnézést.
M.S.: Szerintem nem akartam igazán, csakhogy az alkoholista énem ... az alkoholizmus olyan disznóság, hogy azt csinálják a kezeim és azt mondja az eszem, a lelkem, hogy nincs már tovább és a legjobb dolog a halál. Vettem a 2 nadrágszíjamat és feltettem egy fára, de mivel 2 nadrágszíj volt, nem tartott ... ki is rántottam a fejemet és bevertem a fejemet a földbe. Ez helyrehozott kicsit. Azt mondtam, hogy nem jól vannak a dolgok. Egyáltalán. Csináljanak velem valamit mert én nem tudom, hogy mit csináljak! Elkerültem a pszihiátriára ...
E.V.: Szóval, te hivtad az orvost? A mentőket?
M.S.: Nem én. A testvérem ... a leánytestvérem. Szembe volt a házunk. Az én borházam szemben volt az ő házával, az út túloldalán.
Bekerültem pszihiátriára, utánna kijöttem. Gyógyszereket vettem és arra is elkezdtem inni, mert hát kellett inni továbbra is. Még rosszabb volt. Nem volt kilátás, hogy mit lehet csinálni. Nem értette senki. Sem én, sem a testvérem, sem a volt feleségem aki közben elvált tőlem. Annyi véletlen történt pozitiv értelemben, hogy ez egy Isteni döntés. Ezt én gondolom igy és nekem ez igy jó, hogy igy gondolom.
E.V.: Ragaszkodsz hozzá ...
M.S.: Ragaszkodom hozzá és nem kivánom senkinek sem azt mondani, hogy ez az egyedüli igazság. Én ezt igy élem meg, hogy Isten kellő humorérzékkel ragaszkodik ahhoz, hogy én még amig itt élek addig tegyek valamit, kezdjek valamit magammal. Nekem tetszik ez az ötlet.
E.V.: Ird le nekem milyen a pszihiátrián? Hogy viselkednek ott? Mit csináltok ott? Hány napot voltál ott?
M.S.: Nem szívesen beszélek erről. A pszihiátria egy korház ahol bezárnak és gyógyszereznek. Kulcsra zárnak mert nem vagyok megbízható.
E.V.: Hova zárnak? Egy szobába egyedül?
M.S.: Bezárnak egy olyan szárnyában a korháznak ahova az van kiírva, hogy Pszihiátria – Zárt Osztály. Van egy folyósó és van 6 szoba.
E.V.: Rácsos?
M.S.: Nyilván, hogy rácsos. Minden megyeközpontban van.
E.V.: Dezalcoolizare?
M.S.: Nem. Az a pszihiátriának a zárt osztálya. A pszihiátriának van nyílt osztálya ahol „könnyebb” betegek vannak. A zárt osztályon azokat kezelik akik nem tudnak önkontrólt tanusítani már önmaguk iránt. Én egy ilyen pszihiátrián voltam egyszer 2 hétig és egyszer 30 napig.
E.V.: Milyen az élet ott? Mit csinálnak? Nem adnak inni!
M.S.: Gyógyszereznek és ...
E.V.: Hánysz? Hogy van ez? Van sevraj?
M.S.: Van sevraj, de én nem éltem meg ilyet. Igazándiból velem nem fordúlt elő.
E.V.: Három hét alatt?
M.S.: Nem. 40 év alatt nem fordult elő c’est vrai je. Sohasem volt nekem olyan bajom, hogy azt mondjam, hogy ez c’est vrai je. Nekem mindig akkor volt problémám amikor ittam. Akkor izzadtam, véreresek voltak a szemeim, hánytam, összepisiltem magam, meg egyéb ...
E.V.: Az öcsém ivott. Sajnos ő addig ivott ameddig meghalt. 30 éves volt. Értem amit mondasz. Sikerült ez a terápia. Mondtad, hogy amikor odamentél Ózdra, dühös voltál a pszihiáterre.
M.S.: A drogterápiás otthon arról szól, hogy csoportterápia folyik és, hogy miről szól a csoportterápia. Nekem nem mondta meg senki. Én elmentem Ózdra mert ezen a sakktáblán amit én játszodtam, úgy gondoltam, hogy ez az utolsó lépés. Más nincs. Gyógyszerek nem segítenek, én magamon nem tudok segiteni. A környezetem nem tud segíteni. Senki nem tud segíteni. Bementem a drogterápiás otthonba ahol elvártam, hogy segitsenek rajtam. Nem azt, hogy én mit tudok adni hanem, hogy ők mit tudnak adni, hogy ne igyak. Nem értettem, hogy miről szól ez az egész dolog.
E.V.: Mennyi idő alatt jöttél rá?
M.S.: Négy hónap.
E.V.: Az a négy hónap alatt mit csináltál? Morcosan vártál?
M.S.: Vártam morcosan. Manipuláltam környezetemet.
E.V.: Miben?
M.S.: Azt mondtam, hogy ma jól éreztem magam, kiegyensúlyozott voltam. Közben nem voltam kiegyensúlyozott mert feszült voltam, csak nem akartam ezekről a feszültségekről beszélni mert akkor kellett volna dolgozzak ezeken a feszültségeken. Akkor a csoporttal kellett volna beszélgessünk, hogy miért vagyok feszült. Nem értettem azt, hogy a másik hülye, mit kell mondanom amellé, hogy hülye. A másik cigány. A harmadik antipatikus.
E.V.: Megbélyegezted őket és kész ....
M.S.: Persze. Egyértelmű.
Vagy, hogy a másikat lenézem. Miért kell nekem? Mi van itt még?
E.V.: Te voltál a legokosabb ott?
M.S.: Persze. Azt láttam, hogy ez egy lerobbant hely, csomót imádkoznak, egy csomó faszi elmondja nekem, hogy én most igy működöm vagy úgy működöm, hogy ez egy borzasztó hely. Elkezdtem a kényelmemet megkeresni. Amikor például dolgoznunk kellett valamit és felügyelet nélkül maradtunk, akkor átvettem a vezetést. Én lettem annak a napi munkának a kicsi főnöke.
E.V.: Azt tudtad?
M.S.: Persze. Egyszercsak azt vették észre, hogy mindenki úgy csinálja ahogy mondom. Szépen leültem és jöttek hozzám. Elmondtam, hogy kell azt csinálni, de ez ami ment. Nem éreztem egyenlőnek magam a társaimmal. Mondtam, hogy: tisztellek és szeretlek, de fogalmam sem volt, hogy mi az, szeretni. Azt sem tudtam 40 évig, hogy mit jelent „szeretni”. Tudtam élni azzal ahogy elmondom.
E.V.: Mi történt? Valami történt mert most beszélunk erről. Jött egy okosabb mint te?
M.S.: Azt mondta egyszer egy barátom hogyha én bennt is úgy működöm ahogy kinnt ...
Egy csoporttársam, egy kliens.
E.V.: Ő vette észre?
M.S.: Észrevették ők. Ők nincs mit csináljanak. Hogyha én nem akarok akkor 9 hónapig ott maradok bennt.
Azt mondta nekem: Sándor, hogyha te most is úgy működsz ahogy kinnt, csak annyi különbséggel, hogy nem iszol, akkor ha kimész, a különbség az lesz, hogy ott inni fogsz, mert ott lehet.
Hát mondom, te nem vagy normális. Te ezt nem tudod. Te itt kliens vagy.
Láttam, hogy mindig azt jelzik vissza, hogy legyek önmagam, hogy ne hordjam az állarcokat. Tegyem le, nem kell. Nem tudtam, hogy kell csinálni. Mi a tehnikája annak, hogy én levegyem az állarcokat. Hát én én vagyok, nézz rám ... nézzetek rám, én vagyok. Nem kell levegyek állarcokat. Nem kell másképpen viselkedjek mert mindig úgy viselkedtem. Ez nagyon jó. Ezt nem értettem 120 napig, hogy hogy kell levenni? Mit kell csinálni, hogy én megváltozzak? Hogy változhat meg valaki aki mindig ugyanaz? Ezt nem értettem. Akkor arra gondoltam, hogy nem fogok tudni dolgozni a terápiás otthonba. Elmegyek.
E.V.: Dolgozni mit?
M.S.: Mit kell dolgozni? 9 hónapig. Hát itt nincs mit dolgozni! Bejöttem, 4 hónap, jól vagyok.
E.V.: Közben hiányzott az ivás?
M.S.: Nem annyira. Nem. Az hiányzott az, hogy kifejezzem pontosan, hogy mit érzek. Az hiányzott, hogy megmondhassam a másiknak, hogy milyen hülye, de én ne vállaljak ezért felelősséget.
E.V.: Hogy szépen mondjad? Nem értem.
M.S.: Ne kelljen visszakapjam azt amit én mondok.
E.V.: Meg akartad sérteni őket?
M.S.: Igen. Arra gondoltam, hogy jó lenne meg tudjam bántani, de nem kell ezért a felelősséget válaljam. Egyszerűen az a jó hogyha megbántom a másikat. Mindig úgy volt a státusom, mindig megengedte, hogy megbántsak valakit. Akit megbántottam, az nem bánthatott meg.
E.V.: Miért kellett bántani mást?
M.S.: Úgy láttam, hogy ez igy működik. A büntetés és a fájdalom, legyen az pszihikai fájdalom, az mindig hatással van az emberekre. Ha befolyásolni tudom a helyzetet akkor az nekem jó mert úra vagyok a helyzetben.
E.V.: Mikor jöttél rá, hogy lehet úra lenni viccel vagy szeretettel. Nem is szeretettel mert az nagy szó.
M.S.: Az nagy szó! Mikor valakit megbántottam, vagy valakinek elvettem valamilyét, úgy gondoltam, hogy nekem lehet, akkor nem azt kaptam vissza: ez nem jó, ezt nem szabad, hogy milyen rossz, hanem felállt és azt mondta: mikor ő is így csinált valakivel akkor az mit jelentett neki vagy mit jelenthetett a másiknak. Hirtelen mindenki elkezdett történeteket mondani, hogy ez milyen rossz. Ők nem azt mondták, hogy én is milyen hülye vagyok, hanem milyen rossz volt neki. Azt éreztem, hogy nem támadnak meg.
E.V.: Sajnáltak.
M.S.: Megkérdeztem: ti összebeszéltetek?
E.V.: Sajnáltak, nem?
M.S.: Ők már tudták azt, hogyha ők jó hatással vannak rám és én biztonságban vagyok ott bennt a házban akkor nagyon sok mindent kitehetek belülről amin aztán a csoport dolgozhat. Kitehetem a problémámat amin a csoport dolgozhat.
E.V.: Szentlelkek vannak ott?
M.S.: Nem mondom, hogy szentlelkek vannak.
E.V.: Mindenki akart dolgozni?
M.S.: Nem mindenki akart. Néhányan akartak. Ez a néhány hatással volt rám. Ez a néhány ember.
E.V.: Úgy tudom, hogy amikor valakinek rosszat teszel, saját magadnak teszel rosszat.
M.S.: Nem jövök rá, de megkönnyítette azt, hogy beszéljek intim dolgokról. Arról, hogy az alkoholizmus mivel jár, hogy loptam, amit soha nem ismertem be, hogy a vágyaimat részegen már nem tudtam elérni pénzért sem, a szexuális kielégülésem már azzal folytatodott, hogy önkielégítettem magam hónapokig. Amikor elkezdtem kitenni és felálltak és mondták: velem még rosszabb dolog történt. Teljesen védtelenek váltunk egymás számára. Kimutattuk, hogy mennyire védtelenek vagyunk és már nem éreztem, hogy engem támadni kell, sem azt, hogy engem megtámadnak. Ettől kezdve, hogy kitettem magam, ettől kezdve már tudtam dolgozni. Kezdtem összerakni a puzzle-t, ezt a domino-t, hogy ki vagyok valójában. Ez még tartott aztán 8 hónapig.
E.V.: A vége az volt, hogy kijöttél és lovász lettél.
M.S.: A vége az volt, hogy kijöttem és utánna három hónapig nem dolgoztam.
E.V.: Újra kerdezlek téged! Elöször vissza akartál menni dolgozni a szállodaiparba …
M.S.: Igen, hogy a szakmán belül keressek valamit. Én fontosnak tartom, hogy ... bár nagyon nehéz választani Romániában a lehetőségek közül. Fontosnak tartottam, hogy azokat a képességeket amelyeket a drogterápiás otthonban elsajátitottam, éreztem, átéltem, tanultam, azokat alkalmazzam most, az otthon után. Ezért volt az, hogy elmentem egy lovászatba dolgozni.
E.V.: Hogy is találtad?
M.S.: Véletlenül.
E.V.: Nem is tudtam, hogy van olyasmi Romániában.
M.S.: Én nem gondoltam volna, hogy valaha lovászatban fogok dolgozni. Fontos volt nekem, hogy ott az elfogadást, a toleranciát (ahogy mondtad), meg az alázatot, hogy én ugymond egy egyszerű alkalmazott vagyok ... én ezeket megéljem. Hogyha, nekem azt mondják, hogy el kell a szart pucolni a boxból akkor én azt necsak tudjam, hogy ez számomra mit jelenthet, hanem meg is éljem. Mert ... soha sem volt ilyen feladatköröm és mindig jó helyzetem volt, mindig jó anyagi és munkaköri helyzetem volt. Ezért is maradtam benne ebbe a helyzetbe. Meg ... úgy gondolom, hogy a munkaadomhoz is annyi közöm van, hogy láttam, ő is egy függő személyiség, egy dependens ember. Nekem nagyon jó volt látni, hogy milyen állarcokat hord, milyen a működése. Jó volt vele lenni. Jó volt egy ilyen emberrel őszinte lenni aki nem mindig volt őszinte hozzám. Jó volt egy olyan emberrel lenni aki főnököm volt és nem a barátom, és én ezt a kapcsolatot probáltam, hogy mennyire lehet emberileg, őszintén egy kapcsolatban elmenni. Lehet-e egy ilyen kapcsolatnak mélysége? Én úgy gondolom, hogy az vagyok amit egy kapcsolatban nyújtani tudok. Ma ezt igy mondom el. Munka után azért mentem el ...
E.V.: Még várjunk azzal a munkával.
M.S.: Ezután a munka után azért mentem el egy másik helyre valahova a határ mellé, mert van egy barátom akivel nagyon sok konfliktusom volt a terápiás otthonban. Ő egy nagyon kemény, nehéz ember számomra. Meghivott, hogy menjek dolgozni hozzá két hétre.
E.V.: Mit?
M.S.: Szeméttelepen dolgozni.
E.V.: Akárcsak a Pata Rât-on?
M.S.: Egy szeméttelepen, ahova a város gyűjti a szemetet.
E.V.: Igen. Pata Rât.
M.S.: Igen.
E.V.: De ott mit csinálni?
M.S.: Fóliáztunk, vagyis azt a talajt ahova a szemetet rakták, mi azt szigeteltük és tettük környezetbaráttá. Ez egy két hetes munka volt. Ezért keresem ezeket a helyeket, hogy azt lássam, hogy nehéz helyzetben mennyire tudok józan maradni, mennyire tudok önazonos maradni azokkal az értekékkel amelyeket képviselek, mert konnyű beszélni arról hogy milyen jónak lenni. Milyen nehéz helyzetben jónak lenni? Milyen az amikor nagyon nagy meleg van? Mikor nem tudom, hogy megkapom-e a fizetésemet, mikor nincs víz azon a farmon és mikor ... munkaidő elött valamint munkaidő után is kell dolgozni. Milyen amikor az az ember akivel vagyok nem (pontosan) azon a nyelven kommunikál mint én, átlepi határaimat, sokkal keményebb mint én és nekem ez segitség, hogy meghatározzam magamat, megtaláljam, hogy min kell dolgozzak tovább, mivel kell foglalkozzak, hol állok, mert mindent a józanságomnak vetek alá. Nekem első prioritásom, hogy józan maradjak. Utánna jönnek a kérdések, hogy: Hol dolgozom? Kinek dolgozom? Mennyiért dolgozom? Az első az, hogy józan maradjak.
E.V.: És akkor tudsz fizetni gyermekeltartást?
M.S.: A gyermek eltartás az úgy van, hogy én része vagyok ennek a nem működő családnak. Mi együtt vagyunk. A volt feleségem és köztem nincs intimitás. Nincsen az az intimitás ami a szexualitást vagy a testi érintkezést jelenti, de én jelen vagyok a családomban. A szabadidőm és idöm teljes részét velük töltöm. Sokszor ott is alszom a lakásban, de volt feleségem kérte, hogy ne költözzek oda hanem vegyek részt a gyermek nevelésben, házimunkában, amit én szivesen megteszek és albérletben lakom. Nem könnyű mindezt anyagilag ellenőrizni és megszerezni a pénzt főleg azért mert Romániában élek ...
Telefoncsergés ...
E.V.: Befejezted munkád a szeméttelepen?
M.S.: Persze. Kész.
E.V.: Utánna mi volt?
M.S.: A szeméttelep után felajánlottak egy másik munkát az alapitványnál ahol én gyógyultam, ahol én páciens voltam. Vagyis ... a Bónusz Pásztor-nál, egy adminisztrativ beosztást.
E.V.: Szerinted újra szóba jön a házasság? Arra kűzködsz ...
M.S.: Én nem kűzködöm hanem az a célom, hogy én jól érezzem magam bőrömben és, hogy felelősséggel legyek a gyermekeim iránt és megmutassam, hogy ki vagyok a volt feleségemnek. Ki az az ember aki gyermekeinek az édesapja. Nem feltett szándékom, hogy ennek a vége az legyen hogy összeházasodjunk vagy hogy jól legyünk, mert szerintem nem lehet egy ilyen celkitűzést megtenni. Én azért nem szeretnék ilyen célkitűzést tenni vagy ilyen projektem legyen mert visszatérne az, hogy megmutassam a jó oldalamat, hogy megint megjátszodjam magam. Nekem fontos, hogy én minden nap a régi ... 20 évesen józan Mezei Sándor legyek, vagyok, csak most 42 évesen. Nekem ez a prioritás. Fontos az a szemléletmód, gondolkodásmód, hogy igazából ajándéknak tekintsem a konfliktusokat, hogy mit tanulhatók belőle, mit kaphatok belőle, hogy meddig tudok elmenni egy kapcsolatban, mit tudok adni egy kapcsolatban anélkül, hogy elvárjak valamit és, hogy tudom jól érezni magam. Meddig tart ez? Miről szól az én életem?
E.V.: Hát biztosan, hogy nem szemétgödör és istállók ... én bizom benne, mert tehetséges vagy. Amit én látok az, hogy megbüntetted magad.
M.S.: Hogy megbüntettem magamat? Ez kivülről lehet, hogy így tűnik, de mondom, nekem egy ajándék volt, hogy dolgozhattam egy lovardában és egy szeméttelepen. Ez egy olyan kaland volt, ez a két hét, vagy ez a hét hónap ... Tudod miért volt kaland? Mert ha nem lettem volna alkoholista akkor én soha nem éltem volna meg azt, hogy én 5 lóval milyen kapcsolatot tudok teremteni.
E.V.: Milyent?
M.S.: Hogy milyent?
E.V.: Hát lovak ...
M.S.: Nem ... élölények ...
E.V.: [Nevet] Ismered azt, hogy „horse whisperer”?
M.S.: Nem.
E.V.: Beszélnek az állatokkal emberek és a lovak jól futnak.
M.S.: Kommunikálnak az állatok... Ott is hónapok teltek el ameddig rajöttem, hogy hogy kommunikálnak az állatok. Úgy jöttem el onnan, hogy nem tanultam meg kommunikálni az állatokkal. Nagyon jó volt ez az élmény nekem, hogy én ezt megéltem. Rájöttem, hogy hól vannak a határaim, mennyit bírok meg abban, hogy engem odategyenek dolgozni. Milyen együtt élni egy alkoholista főnökkel? Nekem ez rendkivül fontos volt mert tükröt tartott nekem, hogy milyen lehettem én a másik szemében. A szeméttelepen az volt jó, hogy tudtam 2 hétig tart. Nekem van 10 barátom onnan akivel tartom a kapcsolatot. Azt mondhatom, hogy milyen jó nekem, mert ők még 3-4 hónapot ott fognak dolgozni, esőben és 40-45 C fokos melegben ... érted? Nekem pedig egy 2 hetes projekt volt. Kiléphettem utánna. Nekik ez az életmódjuk. Nekem pedig egy kaland volt. Úgyhogy én nem büntettem magam hanem én kiváltságos, kivételezett vagyok, hogy megtehettem azt, oda beléphetek, megélhetem az eseményt és utánna eljövök.
E.V.: Lehet, hogy rosszul fejeztem ki magam amiért probálom átgondolni, hogy hogy vagy. Lehet, hogy... „you were slumming”. [Nevet] Miért vagyok olyan rossz veled? Nevetséges. Elnézést. Slumming, azt jelenti amikor jó negyedből mennek fiatalok rossz negyedbe ...
M.S.: Gondolom, hogy értem mit mondasz.
E.V.: Egyet értek veled, de ezek szerintem ahogyan mondtad, kalandok voltak és tapasztalatot szereztél. Te szeretsz szállodigazgató lenni? Vagy politikus? Ha ott voltál igazán tehetséges akkor ott lesz az igazi kudarc. Önmagad legyél. Tudod? Nekem könnyű New York-ban, de nehéz itt lenni. Nagyon nehéz nekem itt. Mindig kell valamit takarjak. Román és magyar vagyok, de kis részben cigány is. Románoknak és magyaroknak nem szabad mondjam, hogy kis részben cigány vagyok. Magyarok elfogadnak. Vannak akik elgondolkoznak miért beszélek olyan furcsán? A románok csodálkoznak, hogy mi akarunk autonómiát. Mindig van valami. Mondtad, hogy állarcokat viselünk. Szerintem nem. Szerintem több személyiségből állunk. Egy emberben több személyiség van. Olyan mint egy gyémánt, többoldalú. Nagyon nehéz mindezt feldolgozni, hogy érezd, igazad van egy olyan társadalomban amelyben állandó feszültség van. Mindig lojális kell legyél, egyiknek, de másiknak is. Az is igaz, hogy együtt élnek, tehát nem annyira szörnyű a helyzet, de van amikor érzem, hogy nem tudok önmagam lenni. Azt hittem, hogyha más országba megyek más életem lesz ... más volt életem, de gondolom, hogy te is azt kell tegyed amihez tehetséged van, jobban keresni. Lehetséges, hogy ezt a munkát is tudod csinálni az alapitványnál, keresel is. Érted mit mondok?
M.S.: Mit?
E.V.: Nagy változáson mentél keresztül. Tisztelem. Én is voltam ilyesmiben. Sorsom miatt. Gyermekeid büszkék rád. Nem szeretnél újra jól keresni? Márcsak nekik is?
M.S.: De igen.
E.V.: Tulzásba viszed.
M.S.: Gondolom mit mondasz. Én szeretnék józannak maradni. Az igazság az, hogy félelmeim vannak, hogy visszaeshetek. Úgy látom ezt a józanságomat, hogy a nem józanságtól egy átláthatatlan vékony száll választja el. Hogy ez a száll milyen erős ez attól függ hogy én hogy gondolkodom es hogy élek. Ezert mindent hajlandó vagyok alárendelni vagy felmondani. Nekem a pénz utáni sovárgásom nem olyan nagy mint a józanság utáni kivánságom. Ez az elsődleges. Ezért ez az Alfa-ja és az Omega-ja mindennapjaimnak. Csak akkor tudok válaszokat kapni hogyha minden helyzetet megélek. Mindig jó körülmények között éltem, mindig jó helyzeteim voltak és ilyen vigyázó tálcán lévő helyzetből estem a fenekemre. Hogyha most lentről is látom a dolgokat, ha majd egyszer felkerülök akkor ezt nagyon fogom értékelni és meg tudok ebben maradni. Én nagyon gazdagnak érzem magam. Úgy érzem, azzal, hogy józan vagyok és ki tudom fejezni magam, hogy hogy vagyok és látom mennyire jó ez másoknak is, hát ez fantasztikus. Nekem ez elég mert én Mezei Sándor vagyok. Nem vagyok Istenség ...
E.V.: Hát az, hogy Mezei Sándor vagy.
M.S.: Igen, de ezt a Mezei Sándort 40 évig kerestem. Nekem ez egy óriási ajándék. Én ezt megtaláltam. Másreszt pedig ezt ez egész függőséget tudod, hogy tekintem? A mozgólépcső hasonlatával élek mert mondod, hogy sokszor úgy érzed, hogy túl kritikus, önkinzó vagyok. Megy lefelé a mozgólépcső és én rajta vagyok és ahova megy az egy sötétség amelynek nem látom a végét. Nekem az ilyen sebességgel müködő mozgólépcsőn mindig kell kapaszkodnom felfelé. Minden nap meg kell találjam az eszközöket, meg kell találjam magamat mert ha nem akkor stagnálok az érzéseimben és visszaesek. Azért mert macskakörmök közt, nem vagyok normális. Egy függő személyiség vagyok, és én ezt igy élem meg. Nem mindig jó, de most ez az én útam. 18 éves korom óta mindig volt szexuális partnerem. Mindenkivel akin szoknya volt, lefeküdtem és ágyba bújtam. Házasság elött és házasságom idején is, zavarodott müködésemtől fogva. Két éve nincsen semmiféle kapcsolatom. Tudod milyen nehezen élem meg, hogy így vagyok férfi? Tudod-e, hogy hajlandó vagyok néha feladni a józanságomat? Azt mondanám ha az ördöggel beszélgetnék, hogy bármit hajlandó vagyok odaadni egy szexért ...
E.V.: Drágám. [Nevet] Ne haragudjál, hogy nevetek.
M.S.: Nem haragszom, hogy nevetsz. Elmondom, hogy mivel kűzködök. Nagyon meg tudom fogalmazni azt, hogy melyek a valós problémáim. Elvihetnek ezek a problémák, visszaeshetek. Hogyha egy nap visszaesek és iszom nem hiszem, hogy mégegyszer lábra fogok tudni állni. Az utolsó történet arról szólt, hogy alig tudtam járni, gondolkodni. Tehát akkor, hogy oldjam meg a mindennapi problémáimat hacsak pohárhoz is nyúlok és egyszer iszom.
E.V.: Nem unalmas? Hogyha annyira tehetséges vagy ... szállodaigazgató... Mert ahogy mondtam, stresszelő volt az a munkahely. Nem lehetne azt a munkát átalakítani, hogy tudjad csinálni rendes körülmények között.
M.S.: Tudod, hogy min szórakozom? Mi az én hobby-m? Egy unalmas helyzetet, hogy tudok számomra érdekessé tenni.
E.V.: Jó, de ez egy ideig tart. Én ezt csinálom egyfolytában, de nekem ez a munkám, mind iró.
M.S.: Nekem magammal van ez a munkám mint Sándor.
E.V.: Mennyi ideig fogsz úgy ...
M.S.: Ameddig úgy érzem, hogy most változtatni kell. Miről szól az, hogy én lovász voltam 7 hónapig? Miről szól az, hogy szeméttelepen dolgoztam 2 hétig? Ennyi volt. Most egy kihivás, hogy az alapítványnál dolgozzak. Semmi jó hir nincs az alapítványnál. Elmondták, hogy mennyi probléma van, mennyi munka van és, hogy milyen kicsi a fizetés. Motiváltnak érzem magam, hogy probára tegyem azt, hogy mit tudok beadni ebbe a helyzetbe.
E.V.: Mi fogsz lenni?
M.S.: Önkéntes csoportokat fogadom és az önkéntes munkával járó adminisztrációs munkákat végzem. Kolozsváron egy „Foundraising” irodában dolgozom.
E.V.: Nyelveket is beszélsz ...
M.S.: Hát ... nem mondom, hogy nyelveket beszélek, de meg tudom fogalmazni amit akarok.
E.V.: Nem tudom mit akarok tőled. Van valami ami bosszant.
M.S.: Igen. Ezt a volt feleségem is mondja: Sándor, mindig van benned valami ami bosszant.
Most vicceltem. Azt akarod mondani, hogy nem a képességeimnek megfelelően élek?
E.V.: Pillanatnyilag.
M.S.: Szerintem is pillanatnyilag.
E.V.: A volt barátom bosszant benned. Arról volt szó, hogy jön Amerikába, de aztán a kisfia szkizofréniás lett. Lemondta ezt az álmot, hogy együtt éljünk Amerikában. Neki itt kellett maradnia. Lemondott életéről, ez nagyon bosszantott. Nem tudtam elképzelni, hogy egy ember tönkremegy. Természetesen kötelezettsége volt a gyermekéhez. Ő csak a halált várja. Szőrnyű ezt látni.
Tehát amint mondom, biztosan nagyon érdekes az életed. Probálsz tenni érdekeset még amikor unalmas is. Miért nem élsz élénken?
M.S.: Lassan lépek mert nem hiszem, hogy jó nekem ha gyorsan leszek sikeres és gyorsan jönnek a sikerélmények. Nem érzem elég biztonságban magam. Azt hiszem, hogy átérzem azt amit te mondasz, hogy én kicsit mást sugárzok és más lehetnék. Most ez vagyok. Nekem tudod mi a fantasztikus és a sikerélmény? Ha nem szerepel a naplómban az a szó, hogy unottság. Ha a gyermekeimet amikor viszem busszal akkor egyszercsak megnyilnak, és azt mondja a lányom: mennyire tetszik neki Péter, dehát, hogy ő még kislány és végülis, hogy lehet ezt a barátságot megélni. A kisfiam kezét látom a nyakam köré fonódni. Nekem ez olyan mint másnak elmenni az idegenlégióba vagy elmondani a barátikörben egy sör mellett, hogy lefeküdt Szintiával. Nekem hasonló élmény most ez. Ha normális ember lettem volna, és nem alkoholista, lehet, hogy sohasem éltem volna meg ennyire intenziven. Érted? Úgyhogy, úgy látom, hogy lecsökkent nekem ez a bizsergő, szines életem, viszont az apróbb, láthatatlan történetek sokkal jobban megfognak és úgyanolyan intenzitásuk van mint az, hogy én egy aktiv, sürgő forgó ember vagyok. Van bennem egy kétkedés amit te érzel és amit látsz. Vajon jó-e az ahogy én most megélem a józanságot? Vajon tényleg jó-e ez az út?
E.V.: Biztosan jó. Én csak provokálok.
M.S.: Nagyon örülök, hogy provokálsz mert azt látom, hogy Romániában vagyok, ingerszegény környezetben vagyok ...
E.V.: Nekem semmi bajom Romániával ...
M.S.: Én is azt mondom, hogy akinek kaland kell, jöjjön Romániába. Sokszor megélem ezt a feszültséget, hogy vajon nem beszélek nagyon mellé. Akkor mindig probára teszem magam, hogy jól van-e. Annyi lehetőségem volt az életben: Amerikába, Svédországba, Izraelbe menni, Magyarországon lenni, de nem ez történt. Azzal élek ami most van.
E.V.: Igen, de több van. Valahogy tudnád-e úgy csinálni, hogy idővel legyen saját szállodád. Ha érdekel az.
M.S.: Hogy szólithatlak téged?
E.V.: Ella.
M.S.: Én 42 éves vagyok. Van egy 35 éves házaspár barátom, egy család, akiknek szállodájában dolgoztam. Ők voltak a tulajdonosok 36 évesen ennek az öt csillagos szállodának. Kicsi repülőtér van a szálloda mellett, hegyek, halas tó. Még van 8 rendkivül jól müködő cégük, több tucat alkalmazott, sajtgyár. Most vállnak. Szerintem ki nem mondott feszültségek, fel nem dolgozott lelki problémák ... érted ... van szállodájuk, van pénzük, annyira sikertörténet az övék mert cipőeladással kezdték Bulgáriában. Azt akarom neked mondani, hogy nekem ez fontosabb, hogy mennyire vagyok lelkileg gazdag, mert akkor lehet értékelem azt, hogy hogy csinálom meg majd a pénzt. Nem vagyok biztos benne. Az a problémám, nem vagyok biztos abban, hogy igy van és nem inkább úgy ahogy te látod.
E.V.: Én azt mondom, hogy te tudod meghatározni magadnak körülményeid munkahelyen. Az a stressz amit te átéltél, az igaz volt. A tul sok munka az igaz volt. Miért nem lehet, hogy te határozd meg mennyire nagy legyen a szálloda? Kivel dolgozol? Milyen emberek vannak? Az, hogy ők elválnak, hogy sikeresek voltak anyagilag az nem jelenti azt, hogy egy jó vállakozásuk volt. Azt akarom mondani, hogy annyit akarok élni amennyit csak tudok és önmagam legyek. Nem szeretnék félni. A volt barátom is megijedt, hogy önmaga legyen. Lemondott az életéről. Több tudsz lenni. Ez olyan mintha egy Mercedes motrot tennél egy Trabantba. Az nem fog müködni, de lehet, hogy müködni fog.
M.S.: Sem a Mercedes-ben sem pedig a Trabant-ban nincs lélek.
E.V.: Na jó. Érted mit akarok mondani?
M.S.: Értem, viszont mondom, nekem a lelki büzsé fontos. Ha ez megvan akkor tudok rá épiteni. Amig csak a business-re gondolok, nem biztos, hogy én lelkileg olyan erős vagyok, hogy ezt a business-t meg tudjam tartani. Ezért mondtam ezt a szálloda példát. Olyan szép pár, olyan gazdag, a két gyerek milyen szép volt és én mennyire irigyeltem őket, hogy ott kell dolgozzak igazgatóként. Azt mondtam: még többet kérek tőlük? Még többet fogok akarni tőlük! A nőt is kivántam. Irigyeltem boldogságukat, hogy nem az enyém ... és nem igy van. Ez megváltozott.
Agusztus, 2011
If you’d like to throw a bit of money my way to keep my endeavors going, and also enable me to spread the money to my various causes, fight against alcoholism being one of them, I’d be ever so grateful.
March 28, 2013
New York
Posts
No comments:
Post a Comment